Text Size
Hirdetés
Hirdetés

Fényterápia felsőfokon

PDFNyomtatásE-mail

AddThis Social Bookmark Button

Az életet adó fény legfőbb energiaforrásunk, színeire bontva pedig terápiás lehetőségek is adódnak. Nagyon nem mindegy azonban, mikor, hova, milyen frekvenciát használunk. Több helyütt leírtam ár, hogy én az egészséget úgy képzelem el, mint egy zenekart, melyben ezer hangszer tisztán, s a megfelelő hangerővel szól. Ha valahol egy hang hamisan hangzik, betegségről beszélünk. A hang és a fény frekvenciái édes testvérek.

Első dolgunk a beteg meghallgatása, majd vizsgálata. Ki kell derülnie, mely meridiánok mentén mutatkozik energiahiány, hol kell erősítenünk. Ha ez megvan, már „csak” a biológiai órát kell elővennünk. A leggyengébb meridián forráspontját, s vele egy időben az ellenpóluson lévő meridián nyugtató (szedáló) pontját kell kezelésbe vennünk abban a két órában, mely a sérült meridián maximális energia teltsége idejének felel meg. A meridiánokhoz tartozó két szín adott az irodalomban.

Vegyünk egy példát. A beteg vizsgálata során egyértelműen kiderül a panaszokból. hogy a Vese működési kör támogatásra szorul. (A paciens korán őszül, haja, fogai hullanak, csontritkulása, magas vérnyomása van, stb.) Ezt műszeres mérés is igazolja. Az optimális kezelési idő 17 és 19 óra között, a kezelendő pontok Vese meridián 7. és a Vastagbél meridián 2. pontja. A bipoláris kezelés színei pedig a kék és a narancssárga. Az egyik frekvencia a gyenge meridiánt tölti, míg a másik az ellenpóluson magas energiaszinten lévőt csökkenti a libikóka elvnek megfelelően.

Rendelőnkben a megfelelő technikai háttér biztosított. Az I'health rendszerrel az energetikai térkép elkészíthető, a leggyengébb meridián kiválasztható, majd a fényceruzával a két akupunktúrás ponton a bicolor kezelés elvégezhető.