Én az egészséget úgy képzelem el, mint egy nagyzenekart, amelyben minden hangszer a helyén van, megfelelő erővel, tisztán szól. Úgy is fogalmazhatnék, hogy frekvenciák halmazaként leírható minden.
Mi kell ahhoz, hogy megállapíthassuk a teljes testi és lelki egészség meglétét? Egyrészt „jó fül”, hogy meghalljuk a diszharmonikus, disszonáns hangokat, másrészt annak a pontos ismerete, hogy milyen maga a „dal”, ha hibátlanul szólal meg. Honnan meríthetnénk ezt a tudást? Nyúljunk vissza a gyökerekhez, évezredes tanítóinkhoz. Medicus curat, natura sanat! Az orvos kúrál, a természet gyógyít! Azért a természet, mert ő mindig jobban tudja. Ha megismerjük ezer hangját, százezernyi színét, szabályait, már csak egyet kell tennünk: követni törvényszerűségeit, alkalmazni saját életünkben, s a jó példa követésére megtanítani a hozzánk fordulókat is. Szándékosan nem írtam betegeket, mert bízom az emberben. Az egészség érték, amire vigyázni kell, de ezt csak addig lehet megtenni, amíg valóban megvan. Ha elveszítjük, ezt újra megtalálni, a betegségeket meggyógyítani sokkal nehezebb.
Nem is a mi dolgunk. Az orvos kúrál, de ehhez a természet működésének ismerete a kisujjában kell legyen. Nem az a mi dolgunk, hogy a miértekre keressük a válaszokat. Elég, ha azt tudjuk, hogyan működik, mi a rend, s elég, ha ezt a rendszert nem dúljuk fel, ha nem akarjuk igába hajtani, az ember szolgálatába állítani. Legyünk mi a szolgák, akik eleve az egészségügy szolgálatára szegődtünk. A kezünkben van a karmesteri pálca. De mielőtt intenénk, hallgassuk meg „eredetiben”, sokszor a „zeneművet”, hogy pontosan tudjuk, mit is szeretnénk.
Minden élőlény külön frekvencia, s egyformán szükség van valamennyire. A sas, a túzok, a pacsirta vagy az erdei szalonka ugyanolyan fontos, mint az erdők fája, a tavaszi szellő vagy a föld illata. Mindezek összessége a Föld élete, s benne, rajta a mi életünk. Sajnos, sokszor az ember az, aki másként gondolkodik. A napokban olvastam Szili István tollából A szalonka című írást. Két autóval igyekeztek a vadászok a tavaszi szalonkalesre. Szürkület után az egyik társaság zsákmány nélkül tért vissza. A másik kocsival megérkezők már a kiszálláskor hangoskodva adták tudtára mindenkinek, hogy eredményesek voltak. Eredményesek?! Egyetlen egy szál madarat ejtett el az egyikük, a fiatal vadász, a terület vadőre. Persze, a szerencse nem ezért kedvezett neki, de a ziccert a többiek nem hagyhatták ki. Mindenki megnézte a zsákmányt. Elfogultan, szakértő szemmel. Mintha csak ők lőtték volna, kollektív egyetértésben. És a diadalérzet hamarosan eufóriába csapott. A hirtelen előkerülő jóféle szilvapárlat is hozzásegített a hangulat felszabadításához. Hát még a befűtött búboskemence, ami ugyancsak jóságosan, megértően ontotta a meleget! Az előlopakodó szarvaspörkölt illata aztán végképp véget vetett minden megfékezett érzésnek. Még az is sikeresnek érezte magát, aki a puskáját el sem sütötte. Csak a szerencsétlenül járt madár nem szerepelt többé a színen… . A madár élettelenül, ernyedten csüngött egy madzagon, semmi szépség, semmi diadalt kiváltó hatás nem maradt már benne. Tárggyá változott, megehető, elfogyasztható vagy eldobható tárggyá. Elmaradt a randevú, a nász, ahová igyekezett, elmaradt a közös jövő, a madárboldogság, elmaradtak az eltartó, elrejtő erdők, az alkonyi repülés, az élet mérhetetlen szeretete. Az álnokul csábos kora tavaszi este rápecsételte a legutolsó fekete pontot egy szalonka semmire sem becsült életére.
Odakint pedig, a kamrán túl az ebédlőben a vadászok, nos a vadászok a madár elejtését, halálát ünnepelték harsányan, diadalittasan.
Egy élet elveszett. Egy élet, melyről a természetpróza első mestere, Bársony István így írt: … minden bölcselkedő előtt örökre megfoghatatlan rejtelmesség! KI az a bölcs, aki magyarázni tudja, hogy mi az tulajdonképpen, ami a testből hiányzik, amikor pedig semmi anyagi rész nem hiányzik belőle: S a test mégis hideg és örökre halott. Ez a misztérium isteni magasságban van az ember fölött. Ezt elérni véges elmével nekünk nem adatott. S ha eljött az idő, amikor a mindenség anyagának összes titkát kikutatta már az ember esze, az életről akkor sem tudhat többet, mint hogy keletkezik és megszűnik. Tavaszi hangulat 1899
Nagy baj van. Az elmúlt ötven évben az élőlények hatvan százaléka tűnt el a földről, elpusztította az emberiség. Megettük, vagy pedig az életfeltételeiket ellehetetlenítettük. Fogynak a zenészek, halkul, szegényedik a muzsikaszó…